Nem akarok iskolába menni

Attila idén 6 éves lesz. És az óvodában nagyon nem akarják iskolába engedni mondván, hogy kicsi, és gyenge, hogy unatkozik a csoportban. Ehhez társul az is, hogy nem szeret, és mivel nem is szokott, így nagyon nem is tud rajzolni. Valóban nem szeret enni, és nyilvánvaló, hogy az óvodában unatkozik, hiszen itthon várja millió játék, és a számítógép. Mivel vegyes csoportban van, sok kicsi között, nem is csodálom, hogy nem szeret bekapcsolódni a játékokba. Jó ez a vegyes csoport, de nem akkor, amikor a gyerek már iskolába menne. :(

Eddig megnéztük az iskolát, és nagyon tetszett neki. Várta nagyon, és mondogatta, hogy iskolás szeretne lenni. De nem tudom, miért, hogy ki mondhatott neki bármit is, de ma a készségfejlesztőn Judit azzal fogadott, hogy a gyerek teljesen kifordult magából. A foglalkozás felét azzal töltötték, hogy győzködte, az iskola nem rossz. Attila minden egyes játékra azt mondta, hogy nem csinálja, mert nem akar iskolás lenni, unalmas, és ő nem akar felnőni. Teljesen ledöbbentem. Nem értettem, hiszen nekem egy szót sem mondott erről. Fogalmam sincs, hogy honnan vette ezeket a dolgokat.

Végül is én nem vagyok az ellen, hogy még maradjon egy évet annyira. De egy jó tanítónőt szalasztunk el, aki Gábort is tanította, és mikor iskolába megy Attila már 7 és fél éves lesz. Hát nem tudom, hogy mi lesz most. De azért végig járjuk a pszichológust, hogy mit mond, aztán a felmérést is megcsináltatjuk talán. Meglátjuk, átbeszéljük Attilával is és apával is, hogy hogy legyen ez az iskolakezdés. Májusig még van egy kis időnk eldönteni, hogy mi legyen.

Megköszönés, újabb fog

Azzal kezdem, hogy Ákosnak bizony kinőtt a 13. foga is. Illetve, kibújt. Ma teljesen véletlenül vettem észre, hogy a jobb alsó szemfoga is megjelent. Nyilván a másik három is várható lesz az elkövetkező napokban. Mert miért is jönnének ezek a fogak egyenként...

Attól függetlenül elég jól telnek a napjaink, nincs nagy nyűglődés. Éjjel is elég jól alszunk, bár inni ébred hajnalban többször is. Ez inkább reggel felé szokott lenni. De olyan kis béka, nem is csoda.
És egy hatalmas dolog, amit tegnap vettem észre, hogy egyértelműen megköszöni, ha valamit oda adok neki. Egy "kö" vagy "ko" vagy inkább "köo", valami hasonlót mond ilyenkor. Annyira édes. Meg tudnám ilyenkor zabálni.

Valamint szintén újabb tudománya, hogy puszikat dob, ha én is dobok, és megkérem, hogy ő is tegyen így. :) Persze olyankor, mikor a jobb keze foglalt - épp étel van benne -, akkor nem nagyon akarja csinálni. Le nem tenné az ételt egy percre sem, vagy a megkaparintott kincset. Bár ma azt csinálta, hogy az ujjával dobott csak. :D