2009. június 5., péntek

Skarlát

Az anyák napi ünnepség után szombaton még vidámparkban voltunk, semmi gond nem volt, aztán vasárnap belázasodott, és hányt délután. Sem enni, sem inni nem tudott semmit, mert rögtön hányt tőle. Már attól féltem, hogy a lázát sem sikerül csillapítani, mert a lázcsillapítót is kihányta mindig. De szerencsére nem volt vészesen magas láza, este még aludni is tudott, mert hajnali 2-kor hányt egyet és reggel 8-ig aludt utána.
Az orvoshnál kezdtük a napot. Azt mondta, hogy valószínő vírusos fertőzés, nincs mit tenni, normaflore és kortyonként víz, aztán fokozatosan kezdjen enni, és csak azt csak annyit, amennyit kíván. A hétfői napunk, még húzós volt, de másnapra mintha elvágták volna a betegséget. Aztán szerdán mostam a fogát és a nyelve láttán már rögtön tudtam, hogy a fiam skarlátos. Vakarózott is, de kiütés látható nem volt. Amíg vakarta addig kicsit kipirosodott a bőre, de amint abbahagyta elmúlt a pirosság, és szinte semmi sem látszott.

Sajnos az orvosunk nem rendelt, én meg megijedtem, mert tudtam, hogy nekem is kell szednem antibiotikumot, és nekem is kezdett fájni a torkom. Viszont az én háziorvosom szerint nekem vírusos torokgyuszim volt, és a fiam sem skarlátos. Azért írt fel köptetőt, meg fájdalomcsillapítót.

De én másnapra annyira rosszul lettem, hogy az leírhatatlan. Iszonyatosan fájt a torkom, és nyelni sem bírtam már. Amíg a Panadol hatott, gond nem volt, tudtam nyelni, de amint elmúlt 2-3 óra, megint nagyon fájt a torkom. Be is lázasodtam, ami nálam nem hogy nem gyakori, de 20 év alatt kétszer voltam lázas...

Aztán a gyerekorvos rábólintott, hogy ez tényleg skarlát a fiamnál. Attila meg is kapta a gyógyszert, én meg nagyon boldog voltam, hogy én is kaphatok antibiotikumot. Bár a doki szerint még mindig nem voltam skarlátos, de én annak örültem, hogy van gyógyszerem, és meggyógyulhatunk mindhárman. :)

A betegségnek egyébként tényleg csak az első két napja volt szörnyű, a hányással, lázzal Attilánál, Utána olyan eleven volt, és jókedvű, mint mindig. Nem is látszott betegnek.

Most tartunk a tenyérhámlásnál. Szegénykémnek nagyon hámlik a tenyere, de szerencsére ez is csak csúnya látvány, mert nem fáj neki semmije.
Kicsit meg van fázva, ez köszönhető annak is hogy hírtelen 30 fokról tizen egy-két fokra esett vissza a hőmérséklet, de semmi komoly baj ezen kívül nincs.

Most hétfőn megyünk vissza a doktornőhöz, hogy mehet-e oviba jövő héten, vagy ennyivel is meghosszabbítottuk a nyári szünetet. :)

Egy kép a skarlátos nyelvről, de csak erős idegzetűeknek!

Anyáknapja az óvodában

Attila nagyon nem szeret rajzolni. Néha ugyan szokott, de eddig még soha nem volt olyan, hogy ránéztem a rajzra, és tudtam, mit ábrázol, de május 14-én mentem be az oviba érte, és ott fogadott egy számomra gyönyörű rajz.
Amin nem csak hogy én voltam rajta, és ő, de még a kistesót is berajzolta a pocakomba. :)

Én annyira büszke vagyok rá, és annyira megörültem neki, hogy meg is könnyeztem.

Ez lenne a nagy műalkotás. Délután mentünk vissza, és akkor volt az anyáknapi műsor. Annyira édesek voltak, hogy arra szót nehéz találni.

És most hogy érzi mennyi örömöt okoz azzal, hogy itthon énekelget, egyre többet énekel nekem. Annyira jó érzés, hogy ennyi szeretet van benne. :)
Bár a műsor alatt eléggé csendes volt, inkább csak tátogott néha, vagy motyogott, és szeretett volna elbújni, folyton háttérbe húzódott, de nagyon édes volt. És nem is csoda mert sok szülő volt ott, idegenek előtt meg nehezebb szerepelni, még előttünk is sokszor elszégyenli magát. :)

Sajnos nem sikerült jó képeket készíteni, de egyet megmutatok,

AFP

Következő lépés az afp volt. Amin természetesen szintén jó eredmény született 1,2 mmol. A vérvétel hetén tehát a 16. héten lestük meg először közösen apával, és Attilával a kismanónkat. Nagyon kíváncsi voltam a nemére. Bár a terhességem elején tudtam, hogy fiam lesz, de ekkorra már reménykedtem benne, hogy hátha mégis lány lesz.:)

Nagyon jó volt nézni, ahogy mozgolódik odabent. És bár már éreztem valamit, nem voltam benne biztos, hogy ez a kismanóm-e, de amíg vizsgált a szonográfus egyértelműen akkor éreztem ezeket a mozgásokat, amikor ő is mozgott. :)

Íme pár kép:

Sajnos azt nem nagyon akarta mutogatni hogy mi van a lábai között 4D-ben, de 2D-ben sikerült meglesni. Igaz, végig 2D-ben volt élvezetesebb az ultrahang, mert nagyon belebújt a méhlepénybe. Attila is pont így viselkedett, amikor meg akartuk lesni a pociban. A kisöcsi, mert igen még egy kiskukis bújkál a pocimban, folyton hátat fordított, akármerről próbáltuk meglesni, ő a hátát mutogatta. :D

Szerencsére most is mindent rendben találtak, de azért a 18 hetes genetikai uh-ra is el kellett mennem, mert az AFP lelet akkor még nem volt meg, és az kell ahhoz. Na nem mintha bántam volna. :)

Ott készültek az utolsó fotók a kisöcsiről. Íme:

És a sztárfotó szemből:

Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mostanában, már mekkora, és hogy néz ki. Bár már egész nap érzem a mozgását. És este mese olvasásnál nagyon aktív szokott lenni. Ha megszületik, biztos neki is olvasni kell majd mesét. :)

Amik eddig történtek

Az ultrahang előtt Attilának is elmondtam, hogy lesz kistesója. És elmondtuk, hogy anya pocijában van már. Az első napokban még voltak ezzel gondok, mert nem tudta elképzelni, és joggal, inkább apa pocijába képzelte a kistesót (neki nagyobb a hasa :D).

De lelkileg sem volt teljesen felkészülve, mivel sok rosszat hallhatott eddigi életében. Ilyen jóindulatú megjegyzésekből, hogy majd ha testvéred lesz... És hasonló jó dolgok, amik akkor éppen nem is gondoltam, hogy mennyire rossz hatással lehetnek rá. Hozzá teszem, hogy egyszer sem én vagy a párom szájából hangoztak el ezek a mondatok. De kis idővel később sikerült elmagyarázzam neki, hogy amikor  a kistesó megszületik, még nem fogják érdekelni a játékok, és nem veti rá magát minden játékára, hogy elrontsa őket. És később majd a kistesó is kap saját játékokat. És milyen jó lesz, ha együtt játszanak majd. Megértette, és már ő ajánlotta fel egyik nap, hogy minden játékát oda adja majd a kistesónak, ha megszületik, hogy játszhassanak együtt. Annyira édes volt.

Az első vizsgálat után rögtön megmutattam neki a képet, és nagyon kíváncsi volt rá. Örömmel újságolta mindenkinek, hogy a kistesó anya pocijában van. :)

Aztán beszereztem a kiskönyvemet. Elvégeztettem a szokásos vérvételt. Furcsa volt, hogy ide-oda szaladgálni kell a beutalókért. Attilával még minden máshogy működött. Aztán következett a 12 hetes uh és a kombinált teszt.

Újabb képeket kaptam, és még dvd-re is kiírattam a vizsgálatot.

Íme egy kép:

Kis ufófejű baba van a pocimban. Amikor Attiláról ilyen képet kaptam egy uh után, nagyon be voltam tojva, hogy hogy fog kinézni ez a gyerek a pocimban. Addig mind csak oldalról készültek képek, és sokáig nézegettem a képet, mire rájöttem, hogy ha letakarom az egyik felét, akkor ott a szép kis arcocskája, és nem egy ufó arcú kismanó van a pocimban. Tehát ennél a képnél kicsit edzettebb voltam, és nekem most ezen a képen is nagyon tetszik a mókuskám. :)

A lényeg, hogy megjött az sms is végre másfél héttel a vizsgálat után, és negatív lett. Nagyon boldog voltam, bár nagyon nem aggódtam, mivel az uh-n is 1mm-es tarkóredőt mértek, nem volt mitől tartanom. :) És egyébként sem vagyok az az izgulós kismami.

Ekkor választottam orvost is. A védőnőmtől is kértem tanácsot, meg sok fórumot átolvastam, volt pár név, végül amikor lent a gondozóban kérdezték, hogy ki az orvosom, vagy kit választok. Dr Magyar Attilára esett a választás.

Az első találkozásnál (és azóta is mindig) nagyon kedves volt, és nekem nagyon szimpatikus orvos. Remélem, nem fogok csalódni. :)

2009. június 4., csütörtök

Hol is kezdjem

Ha most lennék először várandós, akkor nem lenn kérdés, hogy hogy is
kezdődjön ez a blog, de ugye már van egy kicsi fiam, akit semmi pénzért sem
hagyhatok ki. Bár születése után neki is készült egy napló, amit kb 2 éves
koráig vezettem rendszeresen. Sajnos utána már nagyon kevés idő maradt
naplózásra.

De annál több időt töltöttünk együtt, és bevallom őszintén, sok dolog
feledésbe fog merülni, amiket nem tudtunk leírni, viszont az is biztos, hogy
rengeteg dolog örökre megmarad az emlékeinkben.

Amit róla tudni kell. Igazi kisfiú, és rengeteg szeretet lakozik benne.
Napról napra egyre jobban örülök annak, hogy ő van nekünk. Sok-sok szeretetet
kapunk tőle, és ő is kap tőlünk. Vannak ismerőseim, akik szerint elkényeztetem.
De a 4 év alatt egyszer sem bántam meg, hogy így neveltem, így neveltük, és
neveljük, mert amellett, hogy tényleg rosszcsont néha, sokszor nagyon jó fiú
tud lenni.

Most a kistesó érkezését várjuk. És bár sokszor hangoztatták sokan, hogy ő
mennyire irigy, és milyen rossz lesz mellette egy kistestvérrel, én nem így
veszem ezt észre. Érdeklődik a kistesó felöl. Várja nagyon, és ő az elejétől
kis öcsire várt, amint kiderült igaza volt neki. :)

Úgy egy hónapja közölte, hogy ha már meglesz a kistesó, odaadja neki a
játékait, hogy együtt játszhassanak. Annyira aranyos volt, majd elolvadtam.
Remélem, hogy ha tényleg megszületik majd a kis Ákos, akkor is így fogja ezt
gondolni. És bízom benne, hogy mi is tudjuk úgy kezelni a helyzeteket, hogy ne
érezze úgy, hogy ő elvenne minket tőle, vagy bármelyiküket jobban szeretnénk.

A névválasztásnál is segített, és neki is az Ákos név tetszett, így nem volt
sokáig kérdés, hogy is hívják majd a kistesót.

A kis pocaklakóról februárban szereztünk tudomást. Fogászat előtt gondoltam,
hogy tesztelek egyet, ez egy megérzés volt. És nem volt teljesen egyértelmű,
mert elég halvány lett a második csík. De a fogorvost lemondtam, és másnap
teszteltem még egyet. Az is elég halvány lett. Hát nem volt mit tenni várni
kellett. És úgy másfél hét múlva egy érzékenyebb tesztet vettem, hogy biztos
legyen az eredmény. Nos, az igazán éles, kivehető második csík volt, így már
biztosak lehettünk, hogy jön a kistesó.

Utána Erdélybe utaztunk a szüleimmel a nagyszüleimhez. Ott még nem nagyon
akartam elmondani, mert még doki nem látott, de annyit kínálgattak pálinkával,
hogy végén meguntam, és kinyögtem, hogy miért nem iszom. Egyébként sem szoktam
pálinkázni, de így nem kellett  többet visszautasítgatni. :)

Miután haza jöttünk elmentem dokihoz. 9 hetes és három napos terhes voltam
ekkor az uh szerint és ekkor volt 24 mm-es a kicsi babócánk. Annyira édes,
szép, formás volt, nem is gondoltam volna, hogy ennyire babás formája van már
ilyenkor is.

Íme az első uh kép: