Bár még nem voltunk tökéletesen egészségesek (fiúk, még köhécselnek kicsit, nekem az orrom dugul folyton), de tegnap már nem bírtuk tovább a bezártságot, és elmentünk mamával és Norbival Hollókőre.
Elég gyorsan oda értünk. Gyerekek nagyon jól bírják az autózást, és nagyon jól viselkednek az autóban szerencsére.
Hollókőn érkezés után elektromos kisautóval felmentünk a várba. Miután azt megnéztük, és rengeteget fényképeztünk, lesétáltunk az ófaluba.
A vár bár nem túl nagy, de sok lépcsővel rendelkezik. Nagyon "kellemes" ezeken ölben a gyerekkel fel-le közlekedni. :D Jól el is fáradtunk mire végeztünk. Az ófaluba lefelé vezetett egy erdőn keresztül az ösvény. No nem nehéz terep, de a testmozgástól elszokva, meggyengült lábakkal lefelé haladni és még a babakocsit is tartani, nem volt épp egyszerű feladat, de mire leértünk, már nem éreztem, hogy fájna minden lépés. :)
Annyira szépek azok a régi házak, igazán hangulatosak az utcák. Nagyon tetszett. (Bár azt bántam, hogy babakocsit vittünk, mert igen nehéz volt a nagy köveken tolni.)
Jó pár éve nem jártam Hollókőn. Utoljára iskolás koromban, és most hogy ott voltam újra, láttam, mennyire pici, biztos vagyok benne, hogy kisiskolás koromban lehetett, hiszen sokkal nagyobbra emlékeztem. :D
Hiányoltam viszont az árusokat, de biztosan a korai időpont miatt volt, hogy nem nagyon voltak árusok. Viszont igen szomorúan tapasztaltam, hogy mindenhol felüti a fejét a kínai kacat... Nem értem, hogy miért nem lehet legalább az ilyen helyeken mellőzni ezeket, hiszen nem azért megy Hollókőre az ember, hogy világító gumilabdát vegyen.... :(
A séta lent már nem volt fárasztó, bár Attila folyton nyafizott, hogy ő nagyon fáradt, amíg be nem ültünk egy étterembe. Ott megebédeltünk. Nagyon finom palóc levest ettünk, és lassan felsétáltunk, majd haza felé indultunk.
Út közben hívott Gábor, és kérdezte, hogy nem lenne-e kedvünk lemenni koncertre. Én persze nagyon szerettem volna, de nem gondoltam, hogy anya levezet még oda is éjjel meg vissza. De ő is szeretett volna menni, így nem volt kérdés, hogy megyünk-e. Egyedül Attila volt a terv ellen, de őt is meg lehetett győzni. :)
Siettünk, mert kedvenc együttesem lépett fel Gáborék előtt. Alig vártam, hogy oda érjük, közben meg pánikoltam. Egyre kevésbé bírom az autózást, főleg ha gyorsan megyünk... De túl éltem szerencsére, és a kedvenc számomat is meghallgathattam tőlük. Majd apa zenét is hallgathattunk. Szóval nagyon jól sikerült nap után térhettünk haza. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése