Szeptember 25-én épp készültünk lefeküdni, mikor éreztem egy pukkanást, és szóltam apának, hogy szerintem indulhatunk a kórházba. Szegény nagyon meg volt ijedve, pedig nem ő indult szülni. :)
A kórházban kaptam orvost, az enyém persze épp nyaralni volt. Megállapították, hogy igen, ebből még gyerek lesz. Most nem féltem, és a doktorúr is nagyon megnyugtató volt, kedves. Fájásaim nem voltak. A szülésznőm is nagyon kedves volt, nagyon sokat beszélgettünk, és segített. Sajnos a fájások nem igen akartak erősödni, ezért oxitocint kaptam, és annak hatására nagyon erős fájásaim voltak. Erősebbek, mint Attilával. Azt hittem tényleg végem. Ákos szívhangjával is gondok voltak, bár nem mondtak semmit nekem róla. Viszont mire elég erősek lettek a fájások, hogy EDÁt kaphassak, már késő volt. Itt volt az ideje a szülésnek. Én akkor nagyon nem örültem a hírnek, de tudtam, hogy lassan már itt a vége.
Ákos nagyon gyorsan megszületett miután már mondták, hogy lehet nyomni. Három tolófájás volt az egész. Ákos felsírt, bár a köldökzsinór neki is a nyakára volt tekeredve, mint Attilának is. Végül 5:55-kor született meg 2009. szeptember 25-én. Gyakorlatilag 6 óra vajjúdás után, ebből 3 óra volt az igazán nehéz. A kitolás már megkönnyebbülés volt, és nagy öröm.
Amikor a mellkasomra tették, minden fájdalom elmúlt, és minden annyira szép volt. Ákos annyira gyönyörű volt már akkor. 2950 g és 50 cm-rel jött a világra. Nem volt igazán könnyű szülés, de megérte.
Az első képek.
További képek itt.
A kórházban gyorsan repültek a napok, bár nekem nagyon hiányzott apa, és Attika, alig vártam, hogy haza érhessünk, de szerencsére apa itthon lehetett Attikával, csak este kellett vigyázzon rá Kata, amíg apa koncertezett. Azon kívül apával lehetett.
Szinte minden nap bent voltak nálunk. Attila el sem akartuk hinni, mekkora örömmel fogadta Ákost. Annyira szeretgette volna, nézte az üvegen keresztül, és azt mondta, milyen szép, meg is simizte kicsit (ezt nem lett volna szabad). Puszit szeretett volna neki adni, de ránkszóltak, hogy nem lehet, és erre elsírta magát, végül csak sikerült egy puszit csempésznie a kis hajas fejére, annyira boldog lett ettől. Szerencsére nem sárgult be Ákos, és nagyon ügyesen szopizott, már első nap sikerült szopiznia. Második napon már 20 g-ot is tudott szopizni, bár igazából csak a 3. napon indult meg igazán a tejem. De megint nem volt fájdalmas a tejbelövellés, a szoptatás viszont igen, mivel Ákosnak sikerült kisebesítenie a bimbóimat.
Pár kép a kórházból:
A szobatársaim nagyon aranyosak voltak, sokat beszélgettünk, nem unatkoztunk, és szerencsére a gyerekek sem sírtak sokat éjjel.
Az orvosom sokszor meglátogatott, érdeklődött felőlem. Megcsodálta Ákost, és szerinte nagyon jól sikerült gyerek lett. :) Bár valószínűleg minden kismamájának a babája tetszik neki. ;) A lényeg, hogy kedves volt, és a szülésznőm is. Attila születésénél sajnos sem a szülésznő, sem az orvosom nem volt ilyen kedves hozzám.
És az első kép itthon:
